2010-08-31 10:31:44

Vallásháborúk, pártcsaták, focimeccsek

Mi ezekben a közös? Hát persze, hogy a közönségük. Minden esetben arról van szó, hogy valaki, aki az egyik táborhoz tartozik, jobbnak gondolja önmagát az egyéb zászlók alatti szimpatizánsoknál. (Találunk jónehány szemléltető példát erre itt szűkebb közösségünkben. a Blogtéren is)

  PUSZTÁN AZÉRT, mert ők másban hisznek, másnak szurkolnak, mást választottak. Ez még nem lenne több egyszerű óvodai homokozó-vitánál. Hiszen nem árt vele senkinek. Amíg azt nem gondolja, hogy neki több jár pusztán a hovatartozásáért.  Azért amit választott vagy azért ahová született.

  No, itt kezdődik a baj. Az ember már csak olyan lény, aki csoportokban létezik és a csoporton kívülieket ott is akarja, tartani ahol vannak, miközben a maga csoportjának érvényesüléséért sok mindenre képes. Olykor a saját pillanatnyi vagy hosszú távú érdekei ellenére is, nem egyszer önfeláldozásra is képes. Jutalmul várja/kapja(?) a megbecsülést, előnyöket, védelmet a csoporton belül. S nem meglepő ez annyira, hiszen millióból talán egy olyan ember akad, aki egy életen át életképes önmagában, másokhoz tartozás nélkül, legyen az alkalmi szövetség vagy család, nemzet, galeri. Így aztán olyan könnyű törtetővé válni is, hiszen nem kell nekem magamnak személyesen elvenni a másét, rosszabb sorban tartani, bántani vagy elítélni, megtéríteni vagy kizárni. Majd elvégzi a csoport személytelenül és hatékonyan.
  Milyen pontos is volt Defoe maró szatírája a lilliputiak történetében, ahol véres háborúk ürügyéül szolgált, hogy melyik végén való feltörni a tojást. Könnyen nevethettek ezen, ha meseként olvasták, de korunkban nem ilyen-e a valóság?

  A hovatartozás jegyében kész a saját csoportját segíteni előnyökhöz jutni a többi rovására, vagy ha nem teszi, hát helyesli. Hiszen az élet verseny a túlélésért és az összes ember/csoport elérni vágyottak (élelem, pénz, hatalom, partner, kényelem) összege mindig valahogy mindig több mint az éppen rendelkezésre álló. Hát ki a könyökkel és előre a „mieink” jogaiért, mit sem számít mi ennek az ára. Ha valaki átállna, sikerült megtéríteni, jöjjön, csak mert többen leszünk vele. Persze csak a sor végére, hiszen nekem több jár, mert többet tettem a mieinkért.

Közhelyek? Bizony azok lehetnek, de nézz magadba, soha nem voltál részese ilyesminek? Tettekkel vagy hallgatással? Soha nem kapott el a csordaszellem heve?

Több vagyok én másoknál, akik más zászló alatt élik az életüket attól ÉS KIZÁRÓLAG ATTÓL, hogy például magyarnak és férfinak születtem, hogy nem hiszek semmilyen isten létezésében, hogy fehér a bőröm és barnából őszülni készülő a hajam, hogy szeretem a császármorzsát? (E rész tetszés szerint módosítható)

NEM VAGYOK TÖBB. És pusztán ezek miatt fikarcnyival sem jár több a javakból, mint NEKED.

Ha kicsit megállunk és gondolkodunk, elismerjük ezt többnyire. Nem kell hangosan kimondani vagy kitűzni a hajtókánkra. Elég lenne, ha eszünkbe idéznénk olykor. Átkozottul könnyebb lenne mindannyiunk élete.

• Írta: smatalin
• Hozzászólások: 24 Hozzászólás RSS

Címkék: háború, szekértábor